Ha már úgyis mind tudjuk

Ha már úgyis mind tudjuk

Viszlát, CEU!

2018. október 25. - Közbeszéd

A CEU december 1-ig ad haladékot David Cornsteinnek, hogy megegyezésre juttassa őket és a kormányt, utána kénytelenek lesznek Bécsbe költözni. Ezzel a CEU gyakorlatilag bejelentette, hogy elhagyja az országot. Cornstein (magyarországi amerikai nagykövet) ugyanis eddig is mindent megtett, hogy tető alá hozza az egyezséget. Ahogy Török Gábor fogalmazott egy interjújában, "CEU-t addig szívatják, amíg tudják". Amióta csak Orbán Viktort ismerjük, a 19-re mindig lapot húz, és a betyáros keménykedést mindig a lehető legerőteljesebben nyomatja. Itt is ez a helyzet: a kormány először megállapodást akart az "amerikai kormánnyal", majd amikor kiderült, hogy az USÁ-ban állami hatáskörben van a kérdés, akkor New York állammal, majd amikor mindenki készen állt a megállapodásra, akkor egy huszárvágással azt mondják, hogy "a CEU akar államközi megállapodást kezdeményezni, tehát tőlük kell megkérdezni, miért akarnak ilyet" - talán, mert ilyen szabályt hozott a magyar kormány...

Amikor David Cornstein hivatalba lépett, az első ügy a napirendjén a CEU volt, ide vezetett az első hivatalos útja is. Ekkor még optimistán nyilatkozott a CEU maradásával kapcsolatban. Szeptemberben már 22 amerikai képviselő írt levelet Cornsteinnek, hogy nem szeretnék, ha bezárnák a budapesti egyetemet, aminek ügye az Egyesült Államokban mindkét nagy párt támogatását élvezi. Cornstein később már egyre bizonytalanabbul és homályosabban nyilatkozott a kilátásokkal kapcsolatban, és láthatóan elfogyott a türelem amerikai oldalon.

Nyilván az sem segít a mostani helyzet feloldásában, hogy immár nem csak Orbán Viktor áll "harcban" Soros Györggyel, de Soros fia is beszólt Trumpnak, hogy az ő gyülőletpolitikája vezetett a csőbombák küldözgetéséhez Amerikában, amiből kapott Soros, Obama és Hillary Clinton is. Trump tehát végre egy nevezőre került Orbánnal, ami nem kedvez a CEU jövőképének. Mindezen fejleményeket egybevéve tehát az a legvalószínűbb, hogy a CEU bevállalta, hogy ők dobják oda először a kesztyűt, hogy mennek, bár adtak egy hónapnyi "végső gondolkozási időt" a kormánynak, ám ismerve Orbán "elmegyünk a falig" hozzáállását, nem várható az egymás nyakába borulás.

d4e0662092223fd874bb180bf0f78b70791111b6cc1ee294e2e806067580db8d.gif

 

 

Megölik a művészetet

Színház az egész világ

A mai kormányinfón jelentették be, hogy megszüntetik a művészeti TAO rendszerét annak jelenlegi formájában. Ezentúl az állam (az EMMI) fogja osztani a nagyjából 30 milliárd (30 ezer millió, azaz 30.000.000.000, ez 1250 évi átlagbér) forintot. A művészeti TAO, bár egyébként természetesen adott visszaélésekre lehetőségeket, ahogy a sport TAO is, nagyon sok színháznak jelentette a megélhetési forrást. A művészeti TAO bevezetésének logikája - a sport TAO-tól különbözően - az volt, hogy az egyébként veszteséges színházak kezdejenek el a piacról is forrásokat bevonni. Emellett a színházak kaptak állami támogatást is: egy 1000 forintos eladott jegy mellé az állam még 80%-ot, azaz 800 forintot utalt. Sok színház ennek köszönhette az életbenmaradását.

Mostantól ez másképp lesz. Az állam majd eldönti, kik a kis kedvencei, és kiknek nem jár az életbenmaradás joga, még akkor sem, ha a piac egyébként fenntartaná az intézményt. Itt tegyünk egy kis kitérőt a sport TAO rendszerébe is. Mindannyian tudjuk, látjuk, hogy a foci, a beleöntött milliárdok ellenére nem sikeres sportág. Nem sikeres sem a sporteredményeket, sem pedig a pénzügyi mutatókat illetően. Miközben Érdre 5.3 milliárd forintért húzunk fel sportközpontot, igen, te is, meg én is, oda, ahol egyébként a közutak nagy része még mindig burkolatlan, a meccsekre alig pár száz, összehazudva-felkerekítve is 1000-1500 ember megy ki. Az eredményeket hagyjuk, mert az - akárcsak a szocializmusban - rendre a következő 5-10 évre várjuk csak. :)

Persze nem minden sportág olyan szerencsés, hogy a miniszterelnök kedvence legyen, vagy legalább beférjen abba a 6 sportágba, amelyik kaphat TAO-t. Mi lesz tehát a következmény? Az állam a "kultúrharc" keretében  megtartja azokat a színházakat, amik neki kedvesek. A többieket szépen elmossa az forráshiány. A TAO pénz pedig, ugye, ami leírható az adóalapból, helyet fog keresni magának, és nincs máshol helye, csak a sportban. A sportban, amire néhány száz ember kíváncsi! A sportban, ahova amúgy is özönlik az állami pénz! A sportban, ahol, ugye, nincsenek visszaélések ezekkel a pénzekkel?

Minden egyre inkább központosított és egyre inkább államfüggő. Csak 30 évvel a rendszerváltás után tényleg erre vágytunk, kedves polgártárs? Vagy mondjak inkább elvtársat?

hamlin_theatre.jpg

 

 

 

 

süti beállítások módosítása